37kg-os harcsa a Fehérpartról

Szabó László horgásztársunk 2011. április 6-án 37 kg-os harcsát fogott a Fehérparton. Az alábbiakban a horgász beszámolóját közöljük a fogás részleteiről.

Szabó László 37-kg-os harcsája

 

A 2010-es évben nyár végén a pontyozásról a harcsázásra váltottam. Viszonylag rövid idő elteltével sikerült eredményt elérni. Néhány szép harcsát (3-5Kg) zsákmányolni, majd a rendszeres próbálkozás közben nagyobb példányokat is megakasztottam. Több komolyabb méretű harcsával is összeakadtam, de csak egy 24 kilósat sikerült 2010.9.28.-án a ladikba emelni.
2011-ben kora tavasztól már tudatosan a nagyobb harcsákra álltam rá. Erősebb felszerelés, nagyobb csali és az eddigi tapasztalataim alapján tudatosabb helyválasztás. Igyekeztem úgy lekötni, hogy legyen terem a nagyobb példányok fárasztásához is. A felszerelésem YAD 3.60-as 3,5 lbs botok, 80-as Jackson orsók és 50-es SPRO zsinór melyekre természetesen a megfelelő méretű  kampók kerültek.
2011 április 6.-án késő délután a megszokott helyemre álltam és kezdtem a horgászatot nagy kedvvel, annak ellenére, hogy már több mint egy hete nem volt kapásom. Kellemesen párás, enyhe majdnem szélcsendes idő volt. A szürkületben a vízen semmi jelét nem tapasztaltam annak, hogy a nagyobb harcsák mozognának. Szinte teljesen "kihalt" volt a víz.
Öt óra elteltével többszöri csalifrissítés ellenére sem sikerült  kapást kicsikarnom. Majd elkezdtek a kishalak mozogni, szinte pezsgett a víz. Kisvártatva a víz felületére vetülő utcai lámpák fényében tolóhullámokat észleltem a környezetemben. Néhány perc csend következett és ismét hullámok jöttek,  de ezúttal ellenkező irányból. Egy pillanattal később egy rendkívül lassú, maszatolós kapást észleltem. Figyelmem a botra irányult, majd kézbe vettem azt és igyekeztem kontaktust felvenni a csalival. A következő pillanatban már nem csak a csali súlyát éreztem, bár ekkor még nem is sejtettem, hogy ki van a vonal másik végén. Pillanatok alatt kiderült, hogy nem mindennapi ellenféllel hozott össze a sors. Az erőteljes ránehezedést egy kemény bevágás követte. Körülbelül 20 méterre egy hatalmas test által keltett hullámok törték meg az addig sima víztükröt. Köszönhetően annak, hogy a 10 dkg-os kárászt a vízfelszíntől 50 cm-re kínáltam fel. A kb. 25 kg-os húzóerőre állított fékkel, többszöri erős 15-20 méteres kirohanással kb. 20 perc fárasztás következett. Miután teljesen kimerült, szakszerű fogással egy mozdulattal a ladikba emeltem. Ekkor 23 óra 45 percet mutatott az óra.
A reggeli mérlegelés során a harcsa 37150 grammot nyomott, valamint hosszra 166 cm.

JoomlaWatch 1.2.12 - Joomla Monitor and Live Stats by Matej Koval
Hirdetés