Oldalainkat 7 vendég böngészi
Felhőkép
Hőtérkép
Széltérkép

Környezetvédelem

Rendkívüli környezetvédelmi nap

A hideg, szeles időjárás ellenére, közel 30-an vettek részt 2012. január 7-én, az Algyői-föcsatornán megtartott „Rendkívüli környezetvédelmi nap”-on.  A reggeli megbeszélést, forraltborozást követően a „Csapat” kb. 2-2,5 óra alatt teljesen kitakarította a csatorna mindkét partját, a zsákokba szedett hulladékot és a tárolásukra szolgáló, de már évek óta rozsdásodó hordókat kihordta az Irma-majori hídhoz, ahonnan az óramű pontossággal megérkező teherautó elszállította.

A munka végén tartott „zsíroskenyér party” alatti megbeszélés fő témája volt, hogy ilyen és ehhez hasonló megmozdulást a jövőben, minden vízen szervezzünk, mert mint ahogy a példa is mutatja, vannak olyan horgászok és szimpatizáló aktivisták, akik a szélsőséges időjárás ellenére is fontosnak érzik a horgászok környezetének tisztaságát, és tenni is akarnak ennek a javulása érdekében.

Köszönet minden résztvevőnek!

Szentmihályi Polgárőrség részéről: Bókáné Csillag Erika (elnök), Bóka Tibor, Nagy Béla, Vass Károly
A Herman Ottó Horgászegyesület halőreinek, tagjainak részéről: Bodó Gergely, Dávid Imre, Dékány István, Ilovai József, Juhász János, Kilb István, Király Lajos, Kispál Zoltán, Mracskó Sándor, Parragi István, Podonyi Sándor, Szarka Imre, Tóth Lajos, Török Mihály, Varga Ferenc, Vágó János, Vetró Péter
Phoneix-Emergé S.E. Horgászszakosztályának részéről: Becsei József, Egyházi László, Dudás Endre, Kasza Gyula, Papp Dénes,  Rovó István.

 

 

 


FacebookTwitterGoogle bookmarkIWIW

Környezetvédelmi munkák 2011. március 05.

Horgászegyesületünk tavaszi társadalmi munkák első ütemében általános karbantartási, takarítási munkát hirdetett az alábbi vízterületeken:

Fehérpart-Szilvás (résztvevők száma 21 fő)

Keramit, Gumis, tejes, Temetőtó (résztvevők száma 16 fő)

Újszegedi Holt-Maros (résztvevők száma 24 fő)

Sándorfalvi tó (résztvevők száma 20 fő)

Az időjárás, ahogy ez általában lenni szokott nem nagyon támogatta azt a törekvésünket, hogy teljes körű karbantartást, takarítást végezzünk. A körülmények ellenére több mint 80 horgásztárs vett részt a munkálatokba.  

Ezúton fejezem ki köszönetemet a magam és az egyesület vezetése nevében mind azoknak akik a vízpartok szépítésében részt vállaltak.

Kemény András
elnök

Képek a környezetvédelmi napról (2011. március 05.)




FacebookTwitterGoogle bookmarkIWIW
Google Csoportok
Feliratkozás a(z) A Szegedi Herman Ottó H.E. fóruma csoportra
E-mail:
Csoport meglátogatása
JoomlaWatch 1.2.12 - Joomla Monitor and Live Stats by Matej Koval
Támogatóink:
Hirdetés
about 10 hours ago Feltöltöttem a facebook-on 10 új képet a(z) albumba. http://t.co/nHHINai9
about 1 day ago NAGYON KOMOLY!!!! Riport V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkárral a horgászatról, halászatról. http://t.co/oKZH8BrL
about 2 days ago Hajnal - Táj - Magyar Rádió Hangtár http://t.co/SgZbOb0a
about 6 days ago http://t.co/OugLAkbQ
about 6 days ago Gyere el Lék- és nádvágás-re/ra/ba 2012. február 18. - 8:30 és 15:00 között-kor, . Ez egyesület megkezdte a kezelt... http://t.co/Dc0O6Aqs